Tarjáni Tábor 2019
Beszámoló az „Őseink nyomában” című táborról
Első alkalommal került sor a Fővárosi Német Önkormányzata szervezésében ez a nemzetiségi tábor, melyen a budapesti kerületek nemzetiségi iskoláinak legjobb tanulói vehettek részt.
A tábor helyszíne Tarján volt.
Tarján nagy nemzetiségi múlttal rendelkező falu, melynek nem csak énekkara, tánccsoportja, hanem számos sváb zenekara is van. A nemzetiségi kultúra ápolása és a hagyományok őrzése mindig nagy szerepet játszott és játszik ma is a közösség életében. Nem véletlenül esett a választás erre a falura, ahol nagy szeretettel fogadták a gyerekeket, szívesen kalauzolták őket a falu múltjába és jelenébe.
A tábor lebonyolításhoz a Bethlen Gábor alapítványtól elnyert támogatás jelentős mértékben járult hozzá.
Meg kell említeni a kerületi német önkormányzatok támogatását is, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy a tábor programjai, minél színesebbek, színvonalasabbak legyenek.
A helyszín adott volt, a Tarjáni Német Nemzetiségi táborban 2019. július 07 – 13. között tanulhattak, ismerkedhettek gyerekek a régi kézműves foglalkozásokkal, lehetőség nyílt kovácsolásra, agyagozásra, de még a főzés, sütés rejtelmeibe is betekinthettek, sőt személyesen ki is próbálhatták az elkészítés fortélyait.
Nagy sikere volt a mindennapos táncháznak, melyet a Szomori tánccsoport két tagja vezetett. Örömmel vettek részt a gyerekek a programon, sőt nagyon szép bemutatót tartottak a táborzáró rendezvényén a megtanult táncokból.
A napi programok a következők voltak:
2019. július 07.
Érkezés – ismerkedés - játékos vetélkedők a csoportok bontása ismerkedés az ifis vezetőkkel.
Tábori napló verseny meghirdetése.
2019.július 08.
Tarján rallye – a Tarjáni nemzetiségi házban megismerkedtek Tarján múltjával, jelenével. Miskovits Marika tájékoztatásával betekintést nyertek a falu életébe.
A Tarjáni Német Nemzetiségi kórus egy dalcsokorral kedveskedett nekik, sőt közös dalt is tanultak: Rund ist die Kugel, rund ist die Welt… c. dalt.
Nagy örömmel énekelték a dalt, amely néhányuk számára már ismert volt.
Ezután, kapták meg a feladatokat, hogy végig járják és felkeressék a falu nevezetességeit. Többek között Mikonya József házát, a Német Önkormányzat házát, ahol ízelítőt kaptak a Német önkormányzat tevékenységéből, működéséről.
A visszaérkezés után feladatuk volt, hogy a Német Önkormányzat munkájához segítséget nyújtsanak a programszervezés tekintetében. A csoportok kiválóan teljesítették a feladatot, kis előadást tartottak javaslataikról, terveikről, hogy ők mit ajánlanának a jövőbeni munkához. Nagyon jó javaslatok születtek.
2019. július 09.
Ezen a napon került sor a sváb főző napra, melynek során káposztát készítettek, knédlivel a gyerekek Marika néni vezényletével. Nagy örömmel segítettek az előkészületekben, gyúrták a tésztát, majd szaggatták. Vacsorára elkészült a sváb káposzta, melyet nagy étvággyal fogyasztott mindenki. A káposztakészítés mellett sós kiflit is készítettek, melynek kisülését alig bírták kivárni.
Eközben készültek a receptkönyvek is, melyek a tábori napló szerves részét képezték. A csoport munka hozzájárult a különböző iskolákból érkező gyerekek baráti kapcsolatának kialakulásához.
Ezen napon készült felvétel a Pécsi Televízió munkatársainak közreműködésével.
2019.07.10.
A délelőtt folyamán a Magyarországi Német irodalommal ismerkedtek a gyerekek. Látogatást tettek a tarjáni Mikonya emlékházban.
Délután érkezett Arnold Krisztina írónő a gyermekeivel, akik színes zenei aláfestést biztosítottak az irodalmi délutánhoz. Nem maradhatott el a közös versírás sem, így vezette be őket az írás rejtelmeibe az írónő.
Sok kedves versike került be a csoportok naplóiba, amit a gyerekek közösen írtak.
2019.07.11.
Csütörtökön a Neue Zeitung két kolleganője Bach Dorottya újságíró és
Marie Kohles Németországból érkező gyakornok látogatott a táborba. Megismertették a gyerekeket a német nyelvű újság szerkesztőségével, a szerkesztői munkával. Az ifjúsági oldal különösen fontos szerepet kapott, hiszen az újságok minden nemzetiségi iskolába eljutnak. Érdekes keresztrejtvényt állítottak össze, mely a szerkesztőség munkájával, munkatársaival kapcsolatos. A gyerekek nagyon élvezték a programot.
Délután a Tarjáni tanösvényt látogatták meg a diákok, a feladatok megoldása közös munkát igényelt a csoportoktól.
Látogatást tettek a Mikonya emlékházban is.
2019.július 12.
Ez a nap a Magyarországi Németek népviseletének megismerésével, kézműves foglalkozásokkal telt.
Több helyszínen folytak a munkák, így az egyik helyen a kovácsmesterséget ismerhették meg. Minden gyerek saját készítésű szerencsepatkót vihetett haza. A kovácsmester Schmidt Vilmos végtelen türelemmel tanította a fogásokat, a patkó elkészítésének a fortélyait.
Eközben az agyagozás helyszínén is nagy élvezettel készítették a gyerekek a különböző tálkákat, állatfigurákat, vázákat, melyeket haza vihettek.
Az étteremben zajlott a nemzetiség ruhába öltöztetett babák készítése, melyekből kisebb kiállítást rendeztünk a kovácsműhelyben és az agyagozás során elkészült munkákból is.
Természetesen, mint minden nap a vacsora utáni táncház is nagy élvezettel zajlott.
A nemzetiségi program mellett, természetesen volt sportverseny is, asztalitenisz és fociverseny vegyes csapatokban. De a számháború és a bowlingozás is nagy siker volt.
A csoportok minden este közösen készültek a táborzáró programra, melyen mindenki részt vett.
2019.július 13.
A táborzárón a tanult táncok bemutatása és a csoportok előadása után került sor a csoportok munkájának értékelésére, jutalmazására.
A támogatóknak köszönhetően értékes jutalmakat kaptak a gyerekek.
Reméljük, hogy minden gyerek élményekben és ismeretekben gazdagon tért haza és ősszel beszámolnak iskolatársaiknak, tanáraiknak az itt töltött napokról.
Köszönet a szervezőknek, a kolleganőknek, kollégáknak, akik a tábor programjának megszervezését, lebonyolítását segítették.
Bízzunk abban, hogy lesz folytatása a tábornak.
Budapest, 2019. augusztus 22.
Pappné Windt Zsuzsanna
táborvezető
- beszamolo.pdf (189.92 KB)